Az új járműkészülék szoftverek augusztus végétől elérhetők

2020 augusztusának végén az OBU szoftver frissítése számos újdonsággal lepi meg a vállalatokat és a gépkocsivezetőket. A frissítés következtében a gépkocsivezetőnek szánt információk érthetőbbé válnak. Az OBU frissítése a mobilhálózaton keresztül történik. Ebben az esetben egyetlen tehergépkocsi sem kell műhelybe látogasson!
Az új járműkészülék szoftver támogatja a gépkocsivezetőt a kassza lezárásában és az adott járat befejezésében. Ennek következtében a díjak értékei szinte valós időben megtekinthetők az Ügyfélkapu „El nem számolt utak“ menüjében, ahol megtörténhet az elszámolás.
Ugyanakkor a járműkészülék hibaüzeneteit is módosítottuk. Az öt percenként ismétlődő hangjelzés figyelmezteti a gépkocsivezetőt, hogy a díjfizetés zavart. Ezen kívül a piros LED is villog. Ebben az esetben a gépkocsivezető köteles parkolót vagy pihenőhelyet keresni, majd az „OK“ gombbal nyugtázza az OBU hibaüzenetét. Ezt követően a LED piros színnel világít és a készülék nem ad ki több hangjelzést. A készülék kijelzi a hibakódot. Ezt követően foglaljon útdíjat az alkalmazásban és forduljon egyik szervizpartnerünkhöz.
A készülék új kijelzőt aktivál, amennyiben a gépkocsi megengedett összsúlya <7,5 tonna és igy nem útdíjköteles. A kijelzőn „DE MAUTFREI” (Németország díjmentes) üzenet látható. A LED zöld színnel világít, jelezve, hogy az OBU használatra kész.
A díjadatok átvitelét egy kicsi antennaszimbólum jelzi. A szimbólum eltűnése az adatátvitel befejezését jelzi.
Az új „Info“ menü segitségével a szervizpartner gyorsan azonosítja a mentett hibát és elhárítja azt. Ez felgyorsítja a javítást, és ezáltal időt takarít meg a vállalatnak és a gépkocsivezetőnek.
Szórólap: Az összes módosítás áttekintése